Cégünk története

1993-2001

A Tájképész Kft. története

A kezdetek

1993-ban végeztem el a főiskolát, majd földmérőként kezdtem dolgozni a Vas Megyei földhivatalban. Gyorsan rájöttem, hogy a kötött munkarend és a több főnök nem az én világom, ezért úgy döntöttem, hogy továbbtanulok. Beiratkoztam a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre tájépítész mérnöki szakra, ami nem aratott osztatlan sikert a családban, hiszen ezzel egy biztos földmérői állást hagytam ott, ami akkoriban, a kárpótlás és részarány-kimérések időszakában igen jövedelmező megélhetést biztosított.

Az egyetemi évek alatt nyaranta földmérőként dolgoztam magánvállalkozóként, hogy finanszírozni tudjam a tanulmányaimat. 2001-ben sikeresen megszereztem másoddiplomámat, majd a polgári szolgálat idejére megalapítottam saját cégemet, a Tájképész Bt-t, amely révén immár vállalkozásként folytattam a földmérési munkát.

2001-2007

Mezőgazdasági felmérések

Az első nagyobb projektek és a szakmai fejlődés

Kezdetben budapesti tájépítész irodákkal és egyetemi tanszékekkel dolgoztam együtt kisebb-nagyobb térinformatikai projekteken. Idővel egyre inkább a földmérés felé fordultam, hiszen a kerttervezés területén dolgozó ismerőseim rendszeresen földmérői segítséget kértek.

Első nagyobb megbízásaink között szerepelt az Esterházy-kastély parkjának teljes körű felmérése Fertődön, amely egy 41 hektáros területet foglalt magában. A felmérés színvonala olyan sikert aratott, hogy több nagyobb park felmérésével is megbíztak: Tata – Esterházy kastély, Dég – Festetich kastély, Ozora – Ozorai Pipó vára és környéke.

A parkfelmérésekkel párhuzamosan a földmérői diplomamunkám során elkészített temető-nyilvántartási rendszert is továbbfejlesztettük, és ehhez kapcsolódóan több temető térképét és nyilvántartási rendszerét is elkészítettük (Balatonszabadi, Bezi, Dozmat, Esztergom, Écs, Fehértó, Győrsövényháza, Nyúl, Pannonhalma, Rábaszentandrás, Tét).

2003-ban megvásároltuk az első mérőállomásunkat, majd 2005-ben az első új, céges gépjárművünket.

2003 egy fontos mérföldkő lett abban a tekintetben is, hogy az eddig Bt-ként működő cég Kft-vé alakult.

2007-2010

Cégépítés és növekedés

2007-re a cég komoly fejlődésen ment keresztül, nagy lökést adott ehhez, hogy az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. által minősített, keretszerződött beszállítóvá váltunk: ekkor került beszerzésre az első GPS RTK roverünk, az első terepjárónk, a második mérőállomásunk és bővítettük a csapatot (4 főre). A növekvő feladatmennyiség miatt újabb, egyemberes mérést lehetővé tevő robotmérőállomásokat és egy újabb GPS RTK rovert vásároltunk, de így is kevésnek bizonyultunk a beérkező projektekhez.

2008-ban, amikor a gazdasági válság elérte az építőipart, már öt munkatárssal dolgoztunk. Sikeresen átvészeltük ezt az időszakot, és két akkori munkatársam azóta is a cég meghatározó alappillére.

Ebben az időszakban számos említésre méltó projektben vettünk részt:

  • Audi Aréna Győr – Kezdetben mint a Magvassy Sportcsarnok bővítése indult, amely később az Audi Arénává nőtte ki magát.
  • Bercsényi ligeti AQUA Uszoda építése – Egy komplex és kihívásokkal teli geodéziai projekt, itt alkalmaztunk először lézerszkenneres ellenőrző, minősítő mérést
  • Győri Iparcsatorna árvízkapuja – Egy technikailag összetett feladat, amely magas precizitást igényelt.

2010 napjainkig

Stratégiai együttműködések és új kihívások

2010 után a cég stabil növekedési pályára állt, és hosszú távú együttműködéseket alakítottunk ki nagy ipari szereplőkkel.

Az egyik legfontosabb partnerünk az E.ON, amely mára a legnagyobb ügyfelünk lett, immáron 18 éve tart az együttműködésünk. A kapcsolatnak és a jól végzett munkáinknak köszönhetően számos kivitelező alvállalkozó rendszeresen megbízásokat ad harmadik piacos villamos-energia ellátással kapcsolatos kivitelezési munkák geodéziai hátterének biztosítására.

A Holcim Hungária Zrt-nek 2004 óta dolgozunk, kezdetben csak egy betonüzem készletmérését végeztük el rendszeresen, később már a Nyugat-Magyarországi Igazgatóságuk összes betonüzemének rendszeres készletmérését kaptuk meg, majd az összes magyarországi üzemükre kiterjedt a munkánk. Az együttműködésünk a névváltoztatások (Holcim Magyarország Kft. – CRH Magyarország Kft. – Danucem Magyarország Kft.) ellenére változatlan, jelenleg is 21 betonüzem negyedévenkénti ellenőrzése is a feladataink közé tartozik.

A Holcim Hungária Zrt-vel való együttműködésünk megnyitotta a lehetőséget a bányamérés irányába is, így 2010-ben letettem a hites bányamérői vizsgát is, jelenleg is 6 bányában látjuk el a bányamérői feladatokat.

Egy szerencsés fordulatnak köszönhetően pedig elnyertük a Péri repülőtér földmérési munkáit, ahol kezdetben földkábelek kitűzésével és mérésével bíztak meg minket, később a reptér kerítésrendszerének kitűzését is ránk bízták.

Ez a projekt új lehetőségeket nyitott meg előttünk: a reptér navigációs rendszereit telepítő szakemberek is megkerestek minket, hogy segítsünk a műszeres leszállító-rendszer rádióantennáinak pontos kitűzésében. A sikeres együttműködésnek köszönhetően rövid időn belül Ferihegyen (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) is dolgozhattunk, ahol szintén a műszeres leszállító-rendszerek precíz geodéziai telepítésében vettünk részt.

Az első Ferihegyi projekt során egy jelentős problémát fedeztünk fel a betonalapok geometriai és helyzeti kialakításában, amelynek megoldásával óriási segítséget nyújtottunk a kivitelezőknek és ennek köszönhetően további megbízásokat kaptunk:

  • Ferihegy 2 fejlesztése
  • Sármellék repülőtér földmérési munkái

A polgári repülőterek mellett új kihívásokkal néztünk szembe: katonai reptereken is dolgoztunk, mint például:

  • Kecskeméti légibázis
  • Pápai katonai repülőtér
  • Szolnoki katonai repülőtér

Ma és a jövő

Az elmúlt évtizedek során cégünk folyamatosan fejlődött és alkalmazkodott a modern geodéziai technológiákhoz. Munkáink során mind hagyományos geodéziai méréseket, GPS-alapú méréseket, 3D lézerszkennelést és drónfelméréseket is alkalmazunk, hogy a lehető legpontosabb adatokat, a lehető leggyorsabban szolgáltassuk partnereink számára.

Legyen szó akár ipari létesítmények, infrastruktúra-fejlesztések, műemlékek vagy repülőterek földmérési munkáiról, mindig a legmagasabb szakmai színvonalat és precizitást garantáljuk.

3D lézerszkennelés

Ha megbízható földmérő csapatot keres, lépjen velünk kapcsolatba!

Tájképész Kft. I Földmérés I 3D lézerszkennelés I Ipari geodézia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.